Vidékre költöztünk, de előtte energetikai tanúsítvány kellett a korábbi házunknak.

Szponzorált tartalom

energiatanusítvány

energiatanusítvány

A főváros és a vidék szembenállása nagyon erőteljesen érinti a mi kis országunkat. Vidéken éltünk, mikor gyerek voltam és sosem éreztem azt, hogy ettől én bármennyire is elmaradottabb környezetben nőttem volna fel. Kifejezetten taszított a főváros. A hírekben mindig csak a nagy dugókról lehetett hallani, meg a rengeteg emberről a villamosokon. A metrókról meg már ne is beszéljünk. Akárhányszor jártunk fenn a szüleimmel, sosem hatott meg különösebben a főváros.

Aztán eltelt egy kis idő és kollégistaként idecsöppentem. A lakhelyem szerencsére egy egészen félreeső helyen volt, úgyhogy volt időm alkalmazkodni Budapesthez. Bár sokszor visszavágytam a kis csendes otthonomba, mégis, itt tartott az a rengeteg munkalehetőség, amit csak a főváros tudott kínálni. Különösen, mivel a tantárgy, amivel lediplomáztam, egészen specifikus volt. Itt pedig bőven vannak specifikus munkák.

A fővárost azonban pont a szerelem miatt kellett elhagynom. Az ingatlan árából, ahol éltem, egy sokkal nagyobb házat tudtunk volna venni a feleségemmel vidéken, az eladáshoz azonban kellett egy energiatanusítvány. Elsőként azt sem tudtam, hogy ez micsoda és csak a feleségemnek köszönhetem, hogy rátalált az E-tanúsítás nevű oldalra, ahol mindent megtudhattam arról, hogy mégis micsoda ez az energiatanusítvány.

Az energiatanusítvány kulcsszóra egyébként az elsők között adja ki, amiből látszik, hogy tudják mit csinálnak. Itt azonban nem érnek véget a pozitív csalódások. Az oldal kinézete sokat mesél arról, hogy milyen minőségű a szolgáltatásuk. Az egészre a profi kialakítás és a jó ízlés jellemző. Nem kell attól tartani, hogy idegesítő reklámokat fognak tolni az arcunkba. Itt tisztában vannak azzal, hogy néha a kevesebb több. Ráadásul az a kevesebb se igénytelen, hanem minden pontosan a helyén van. A menüket is könnyű kezelni, úgyhogy rövid időn belül megtudhatjuk, hogy mégis mi az az energiatanusítvány.

A kezdőlapon számos innovatív és felhasználóbarát dolog található. Rögtön az első pozitív élmény, hogy a telefonszámmal nyitnak. Az elérhetőségek keresése sok helyen nagyon idegesítő tud lenni, különösen akkor, ha gyorsan kéne elintéznünk valamit. Itt azonban nem rejtegetik ezt az információt és azonnal fel tudjuk őket keresni, ha az energiatanusítvány kapcsán érdeklődnénk.

Persze azt is fontos tudni, hogy pontosan mit is takar ez az energiatanusítvány fogalom. Ehhez pedig rengeteg segítséget nyújtanak, rövid tájékoztatók formájában. Általában nem szeretek túl sokat a gép előtt ülni és olvasni. Ezek a tájékoztatók azonban olyan jól voltak megírva, hogy észre sem vettem, hogy mennyi időn keresztül olvastam őket. A nyelvezetük nem túlságosan komplikált, úgyhogy bárki könnyedén meg fogja érteni azt, hogy mégis mért szükséges egy energiatanusítvány. Kiderült például, hogy ha az energiatanusítványunk megállapítása során valamelyik felsőbb kategóriába kerülünk, akkor az ingatlanunk értéke még nőhet is. Erről pedig nem hiszem, hogy hosszan kéne magyaráznom, hogy miért előnyös.

Úgy gondoltam, hogy nekem pont egy ilyen cégre van szükségem az energiatanusítvány elintézéséhez. Nem is haboztam sokáig, felhívtam őket. Ez általában egy kritikus pont szokott lenni az internetes ügyintézésnél, hiszen idáig bármit ígérhettek. A valóság azonban még kellemesebb volt, mint az oldalukon található cikkek. Nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velem, pedig volt pár bénább kérdésem, amiket már biztosan ezerszer hallottak. Hamar megbeszéltük azt, hogy miként szerezhetek energiatanusítványt az ő segítségükkel. Rövid időn belül meg is voltunk vele, azóta pedig már vidéken lakunk a családommal.